Rövid elmélkedés a diagnosztika határairól
Gyakran kapom meg ezt a kérdést.
S ami érdekes, hogy elsősorban nem is a szülőktől, hanem érdeklődő barátoktól vagy szakmai műhelyek során. A szülők ennél bevonódottabban gondolkodnak, ez a kérdés tehát nem hangzik el. Ha tagad, akkor tagad, ha pedig elfogadja a helyzetet, akkor inkább a bevethető eszközök, lehetőségek, működő terápiák érdeklik, nem a határvonalak.
A válasz pedig egyáltalán nem konkrét és nem is egyszerű. Bár jobban belegondolva mégiscsak. A rövid válasz így szól ugyanis: halvány lila gőzöm sincs. Ki mondja meg egyáltalán? Nyilván. A diagnoszták, a szakemberek. Köztük én is. És igen, vannak ordító jelek, amik előtt nem lehet szemet hunyni. És vannak mankók is. Ilyen a zavar kifejezés, ami egy visszafordíthatatlan állapotra utal, szemben például egy nehézséggel. Vagy például az, hogy valami mennyire befolyásolja az életminőséget, az élet szervezését, a mindennapokat. Akadályt jelent-e bármiben is vagy csak kicsit lassabban, tehát nehezítve működöm az adott területen. Na de ez túl messzire visz, komolyan bele lehetne bonyolódni abba, hogy kinek mi minden és miért jelenthet nehézséget az életben, még ha nincs is róla papírja… Ez azonban egy rövid posztnak készül, maradok tehát a tárgynál.
Hadd meséljek el egy rövid történetet egy kislányról, akit nem is oly régen vizsgáltam az édesanyja kérésére, aki szolidan azon aggodalmaskodott, hogy a gyermek érett-e az iskolakezdésre. Ennek megállapítását várta tőlem. Egyáltalán nem szélsőséges, az ő esetében inkább egészséges gondoskodástól áthatott bizonytalanságának oka egyrészt az óvoda visszajelzése volt, ahol számára értelmetlen szakszavak kerültek leírásra és maradtak magyarázat nélkül, másrészt ahogy ő is megfogalmazta, gyermeke sokszor figyelmetlen, nem tud elmélyülni tevékenységekben, állandóan pörög, a reggeli elindulások különösen nehézkesek. A kislánnyal töltött idő alatt tehát a tanulási képességek tényszerű vizsgálatán túl akár megfigyelések, akár konkrét gyakorlatok segítségével arra kerestem a választ, hogy képességek és figyelemkoncentráció tekintetében érett-e az iskolai, leginkább pedig a tanórai kihívásokra.
Röviden és velősen: okos, ügyes, cserfes kislányhoz volt szerencsém, akivel elröppent a közös idő, minden általam hozott játékos kihívásra és feladathelyzetre nyitott volt és jó színvonalú megoldásai születtek. Karakteréhez hozzátartozott, hogy minden érdekelte, mindent tudni akart, állandóan kérdezett, szinte követelte a következő feladatot, újabb információt, ismeretet, tudást. És jómagam is megfigyelhettem, hogy valóban van mindenhez egy kommentje, kissé sürgető és türelmetlen. Mindez azonban közel sem öltött szélsőséges mértéket. Bizonyos voltam abban, hogy ennek a gyermeknek – az egyébként akár intőnek is nevezhető megfigyelések ellenére – köze nincsen a figyelemzavarhoz.
És elkezdtek mocorogni bennem friss humanisztikus asztrológiai tanulmányaim. Mivel a képességvizsgálat miatt tudtam a gyermek pontos születés dátumát, azt is tudtam, hogy Napja az ikrekben van. És ez bár egy igen apró szegmense az őt összegyúró karaktereknek, mégis igen beszédes lehet. Szándékosan nem írom le, hogy mit szűrtem le, milyen is az ikrek karakterű gyermek, mert nem célom, hogy a sorokat olvasva felszínes elemzésekbe kezdjen bárki is. (Ha a téma felkeltette az érdeklődésedet és kijátszanád ezt a titokzatosságot, biztosan nem fogsz közelebb kerülni a válaszhoz akkor sem, ha beírod a keresőbe a napi horoszkóp címszavakat… Megteheted, de nincs sok értelme.)
Az édesanyának való visszajelzés során vettem egy nagy levegőt és félszegen felvezettem az asztrós témát, hiszen tudom, hogy ennek befogadásához nagyfokú nyitottság kell és igen szűk határmezsgyén mozog, hogy sarlatánnak kikiáltva kiebrudal az otthonából avagy eljutnak hozzá az újszerű tartalmak.
Utóbbi történt. Nem várt hálával és felismeréssel nyugtázta szavaimat. Azt mondta, még soha senki nem írta ilyen jól le önön gyermeke lényegét és még soha nem kapott ekkora segítséget abban, hogy értse és elfogadja őt.
És talán itt rejlik a válasz a kérdésre. Egyénileg kezelni minden esetet, minden egyes gyermeket. Megérteni karaktere lényegét, a mozgatóit. Holisztikusan szemlélni minden emberi lényt, nem csupán adatokkal, a tudomány mutatóival meghatározni, hanem mélyen megfigyelni, megismerni, megérteni, elfogadni. Ehhez idő kell. És nyitottság. Több szemlélet okos és érzékeny összegyúrása. Így és csakis így fogom tudni megmondani, hogy valaki figyelemzavaros vagy sem. Így tudom kiválasztani a számára megfelelő bánásmódot. Így tudok szakemberként jól segíteni, anyaként pedig jól szeretni. Így. Csakis így.
A figyelemzavarról legközelebb bővebben 2022.11.18-án, az Anya hét! programsorozat keretein belül mesélek online. A Figyelemzavaros gyermek a családban – káosz helyett harmónia című előadásra az alábbi gombok valamelyikére kattintva tudsz jelentkezni.
the scorpio dance 