Road to Taipei

– A színfalak mögött –

Essen a fókusz ezúttal a stáb tagjaira. Azokra az emberekre, akik régóta önkéntesen adják idejüket, energiáikat, lelkesedésüket és szakértelmüket a magyar korfball válogatottnak és azon túlmutatóan a magyar korfballnak is. A 2023. október 20-29. között megrendezésre kerülő tajvani világbajnokság apropóján a legfontosabb háttéremberekkel, Hack Barnabás szövetségi kapitánnyal és Jakab Olivér Rudolf menedzserrel beszélgettem. Szerencsére az egyébként szerény és szűkszavúnak mutatkozó uraknak megered a nyelve, ha korfballról van szó…


Hack Barnabás

szövetségi kapitány (U21, felnőtt)

1908 SZAC Budapest vezetőedző

ÓKK vezetőedző

Utánpótlás Bajnokság Versenybizottsági tag

Oktatási és Képzési Bizottsági tag


Mikorra datálható jelenlegi szövetségi kapitányi pozícióid kezdete?

Barna: Az U21-et már a Tamó (Berényi Tamás, azóta felnőtt válogatott játékos – a szerk.) korosztályával is csináltam. Igen, az volt az első, amin veled (Tasnádi Sára – a szerk.) meg a Boldival (Végh Boldizsár, korábbi Budapesti Korfball Klub játékos, edző, játékvezető, U21 és felnőtt válogatott stábtag) voltam stábként. Talán 2014-ben. Azelőtt talán akkor volt utoljára U21-es csapatunk, amiben te meg én együtt voltunk játékosok. A kettő között nem is volt magyar U21-es részvétel.

Miért éppen az U21-es és felnőtt korosztályokkal foglalkozol válogatott szinten?

Barna: Alapvetően azért vágtam bele az U21-esekkel való munkába, mert úgy gondolom, hogy az egy nagyon fontos lépcsőfok a felnőtt válogatottság előtt. Fontos volt, hogy kipróbáljam magam ott, tanuljak. Most azért csinálom az U21-et, mert az a felnőtt válogatott előszobája. Fontos, hogy tudjam, kik azok a tehetséges fiatalok, akiknek komoly esélyük van bekerülni a felnőtt válogatottba. Már 17-18 éves korban szeretem látni, hogy téthelyzetben, nemzetközi mezőnyben hogyan teljesítenek. És a különböző korosztályok közül azért csak az U21, mert nem csinálhatok mindent, nem fér bele az időmbe. Valamiről le kellett mondanom.

Tehát a felnőtt válogatott a fő csapásvonal?

Barna: Igazából mindig a felnőtt válogatott van a középpontban. Korábban dolgoztam fiatalabb korosztályokkal is, de akkor is a felnőtt válogatott volt a legfőbb cél és az akkori felnőtt válogatott szövetségi kapitány komoly hatással volt a munkámra. De ha valaki válogatott irányításában gondolkozik, akkor nem csak a saját korosztályát kell látnia, hanem a rendszert. Hogyan lesz felnőtt korra sok nemzetközi tapasztalatot szerzett, taktikailag és technikailag komplexen játszó játékosunk. Most az U21 által az utolsó lépcsőfoknál láthatom, hogy kinek mi maradt ki a fejlesztéséből és így ezzel el tudok kezdeni foglalkozni.

Szerintem általánosságban elmondható, hogy az ember azért csinál utánpótlást, hogy minél több jó felnőtt játékos legyen és minél több jó felnőtt válogatott legyen. Túl azon, hogy egy fiatal megszeresse a játékot az is cél, hogy ne csak 15 éves koráig korfozzon, hanem egy igazi közösségre leljen és kedve legyen tovább játszani, megmaradjon ennek a jó kis amatőr sportnak.

Jelenleg kik a legkisebbek a kezeid között? Van olyan korosztály, akivel számodra nehezebb megtalálni a hangot?

Barna: Negyedikesek. Nyilván minden korosztály más. Nekem sokat kellett tanulnom azt, hogy a legkisebbekhez mi a legjobb módszer és talán a mai napig ott kell a legfelkészültebbnek lennem. Valószínűleg azért is, mert minden új generáció kicsit más mint az előző volt, így ott mindig nagyon nyitottnak kell lennem. A kisebb gyerek jobban zsizseg, monoton feladattal nem leköthető. Náluk folyamatosan kell tudni változtatni, alkalmazkodni akár a létszámhoz, akár az aktuális állapothoz. A közös idővel is egyre egyszerűbbé válik a feladat, hiszen egyre jobban megismerjük egymást. Ettől függetlenül ugyanolyan nagyszerű élmény a kicsikkel is együtt dolgozni.

Honnan meríted, tartod frissen a szakmai tudásod?

Barna: Szerintem aki ilyesmivel foglalkozik, az hasonló témájú oldalakat követ, videókat néz, elemez, ilyen szakirodalmak fordulnak meg a kezében. A labdasportok hasonló alapokkal dolgoznak és ha valaki a legújabb trendeket szeretné követni, akkor meg fogja találni a forrást. Onnantól már csak az a kérdés, hogyan hatnak rá a hallottak, olvasottak. Mennyire tud inspirálódni, mennyire tud beemelni vagy átalakítani dolgokat, ha mondjuk az adott módszer egy másik sportágból érkezik. Hogyan adaptálja a korfballra vagy akár konkrétan a saját tanítványaira. Folyamatosan meg kell tudni újulni. A gyerekek miatt is meg hát a sportág is folyamatosan fejlődik, változik. Tizenöt évvel ezelőtti, akár általam használt módszerek már nagyon gyengék. A gyerekek figyelmét sem lehet velük lekötni.

Vissza tudod még idézni, hogyan is kezdődött edzői pályafutásod?

Barna: Hú talán mindig is volt bennem egy belső motiváció erre, mindig szerettem nem a színpadon, hanem inkább a háttérben lenni, gondolkozni, megálmodni dolgokat. Példaképemnek tekintem a középiskolai kosárlabda edzőmet. Utolsó évesként vett át minket a testnevelő tanárunk megbízásából. Később kosárlabda edző lett belőle, de visszajárt és tartotta nekünk az edzéseket. Nagyon meghatározó volt számomra az ő lelkesedése, ahogy mindig igyekezett átadni a friss tudását. Illetve a felénk fordulása és amilyen kapcsolatot kiépített a fiatal játékosokkal. Az ő személye biztosan adott egy megerősítést, hogy fiatalon is kipróbálhatja magát az ember ezen az úton, meghatározó tud lenni. Talán ennek is köszönhető, hogy pár évvel később, amikor az első lehetőség kínálkozott, akkor bátran belevágtam.

A szentendrei Rákóczi Gimiben kezdtem el edzősködni 2003-ban. Ott voltam két évig, utána hívtak át a Kispesti Waldorfba.

Hozzávetőlegesen hány órányi edzést tartasz egy héten?

Barna: Hát most a SZAC utánpótlásnevelésével és az Óbuda utánpótlásnevelésével is foglalkozom. Illetve az Óbuda felnőtt csapatát is én edzem jelenleg, de ők is még elég fiatalok. Mondjuk azt, hogy nagyjából 20 órányi edzést tartok egy héten. De ebben nincsenek benne a válogatott edzések, meccsezések. Tehát 20 óra nettó korfball.

Egyáltalán hogy fér be ennyi korfball a család, három gyerek mellé? Vagy fordítva tegyem fel a kérdést?

Barna: Csak úgy, hogy őrült vagyok. Jobb magyarázatom nincsen. Tényleg. Épeszű ember ilyet nem csinál. Tudom jól, érzem is magamon, hogy ez nagyon fárasztó. 25-26 órám van a suliban és gyakorlatilag egy szinte ugyanolyan műszakot letolok délután. Ez azért kemény. De a lelkesedés és a sok lelkes gyerek folyamatosan feltölt.

Előfordul azért, hogy úgy érzed, telítődtél, le kell tenni egy korfballos feladatkört?

Barna: Folyamatosan sok a korfos feladat, sokszor túl sok is. De ez önmagában nem probléma. A gondot inkább az okozza, amikor felesleges ellentétek miatt égetjük a drága időt. Kevesen vagyunk itthon, akik mind sok energiát fektetünk ebbe a sportba, de nem ismerjük el egymást eléggé és nem is támogatjuk a másikat. Ezek lefárasztják az embert és tudom, hogy az elmúlt 5-10 évben éppen emiatt sokan elfordultak a korfballtól.

Olyan van, hogy az ember a nap végére nagyon fáradt tud lenni. De próbálok folyamatosan fejlődni. Nekem például szükségem van a kimozdulásokra, hogy a terheket ki tudjam adni magamból beszélgetésekkel, szórakozással. Beni születése után kevesebbet jártam el és az nem jött be. Kell a család mellett is olyan alkalmakat találnom az életemben, ahol le lehet vezetni a hétköznapi pörgést. Amióta ezeket visszahoztam az életembe, azóta sokkal komfortosabb még annak ellenére is, hogy fárasztó. Egyébként ezek nem elvesznek a családtól, hanem hozzáadnak. Mert a fiammal való közös pecázás is ide tartozik, ami remek feltöltődést ad és közös élményt. Ha ezekről lemondok, akkor kevésbé tudom leadni azokat a problémákat, amiket heti szinten magamra rántok. Így kevésbé effektív. Fontos felismerés tehát, hogy magamra is kell szánnom időt.

Mi a SZAC titka?

Barna: Az egyik nagy titka a Kispesti Waldorf. Nagyon sokat tanultam itt. Segítettek felépíteni egy filozófiát, ami sportszakmailag könnyen feltölthető modern gondolkozással. Gyakorlatilag soha nem a győzelem vagy a meccs áll a középpontban, hanem a személy. Ezeket a gyerekeket fejlesztjük minél sokoldalúbban, fizikailag és technikailag egyaránt. 15-16 éves korig szinte semmilyen taktikával nem foglalkozunk. Meccsen való tapasztalatszerzés a cél, és hogy ezeket a tapasztalatokat maguk tudják értelmezi, tudjanak belőle tanulni. Az eredményeink pont ezeknek a következménye.

A másik pedig az a kultúra, amit kiépítettem az iskolában. Ott egy negyedikes gyerek alig várja, hogy korfozhasson. Sok lelkes gyerek kezdi el tehát a sportot. Ennek a kultúrának köszönhetően felépült egy rendszer. Gyerektől felnőttig. Folyamatosan tudnak egymástól tanulni és új impulzust szerezni. Nyilván ebből marad, amennyi marad, de akik maradnak, azok nagyon lelkesek. Az talán még viszonylag sok egyesületnek megy, hogy sok lelkes fiatalt összetrombitál. Viszont – bár mi is sok tehetséges fiatalt elveszítünk mire felnőtt lesz -, talán mi tudjuk a legtöbb fiatalt megtartani felnőtt korra. Mindezt úgy, hogy folyamatosan tudjuk őket motiválni. Van egy lépcsőzetes elv, így egy fiatal egészen addig tud új kihívással találkozni, míg mondjuk a felnőtt korosztályban kiemelkedővé nem válik. Addig folyamatosan lát maga előtt egy következő ellenfelet a saját klubjában, a saját edzésén, akihez tudja magát mérni. Nálunk mindig volt egy olyan filozófia, hogy a gyerek sokat játsszon, mindegy, hogy nyer vagy veszít. Nálunk kevés gyerek ül a padon. Azt gondolom, ez is fontos szempont ahhoz, hogy a gyerek fejlődjön és motivált maradjon. Talán ezek összességében rejlik a titok. De nyilván ezt ki kellett építeni. Mi sem voltunk jók, amikor az első vagy a második csapat elindult. De onnantól, hogy kitartó munkával felépül egy ilyen rendszer, arra kell figyelni, hogy fennmaradjon, legyen elég ember, így működhessen a lépcsőzetesség.

Mik a SZAC idei céljai?

Barna: Igazából a SZAC-nak mindig ugyanaz a célja. Számunkra a szezon jelentős része semmi másról nem szól, mint játékosfejlesztésről. Nyilván a játékosokat érdekli, hogy nyernek-e meccset, meg vannak egyéni célok, de engem semmi más nem érdekel, csak a játékosfejlesztés. A rájátszás pár meccsén persze már az a cél, hogy nyerjünk. De addig csak egyéni vagy csapatszintű taktikai fejlődés, tanulás, gyakorlás zajlik. Nyertünk már úgy bajnokságot, hogy az alapszakaszban csak negyedikek voltunk. Az alapszakaszban cél tehát, hogy minél többet fejlődjön mindenki. A legjobbak pedig játsszanak az utolsó pár meccsen.

A közelmúltban került megrendezésre a Bajnokok Ligája első köre. Egy fiatal gárdát vittél magaddal. Mi volt a koncepció és hogyan értékeled a szereplést?

Barna: A koncepciót az élet döntötte el. A felnőtt válogatott megy a VB-re, így sem szabadságügyileg, sem anyagi szempontból nem volt kivitelezhető, hogy egy tapasztaltabb játékosállománnyal menjek a BEK-re. Innentől válaszút előtt álltunk, hogy vagy lemondjuk a szereplést vagy mindenképpen kimegyünk. Az átlagéletkorunk 18 év volt, de voltak 15-16 éves játékosaink is. Úgy gondoltam, hogy őket már be lehet dobni a mélyvízbe, annak ellenére, hogy elég erős csoportunk volt. Azért mentünk ki, hogy ezek a gyerekek fejlődjenek, tapasztalatot szerezzenek. Itt nekem azt kellett mérlegelnem, hogy ne legyen túl nagy a szakadék, mert akkor tényleg nincs értelme, nem lesz pozitív élmény. Azt gondolom, sikerült jól felmérnem az erőviszonyokat. Ez a csapat nem volt annyira gyenge, hogy ne tudjon kompetitív mérkőzéseket játszani színvonalas ellenfelek ellen. A legelső mérkőzésünkön szembejött velünk a katalánok legerősebb csapata, rengeteg rutinos játékossal, míg a mi csapatunkban vagy olyan játékosok voltak, akik még sosem voltak BEK-en vagy korábban kiegészítő szerepkörben voltak jelen. Ezen az első meccsen még mindenki nagyon izgult, de gyakorlatilag mérkőzésről mérkőzésre fejlődött a csapat és az utolsó mérkőzésen a torna második helyezett csapatát vertük el úgy, hogy nekik még kulcskérdés volt az a mérkőzés a továbbiakban. A franciák ellen egy góllal kaptunk ki, a törökök pedig köztudottan egy kellemetlen stílusban játszó csapat. Ezek a játékosok még nem tartanak ott sem mentálisan, sem fizikálisan, hogy legyőzzenek egy náluk gyengébb korfballt játszó, de kellemetlen ellenfelet. Összefoglalva nagyon pozitív élmény volt ez a torna, mely számomra is egy hatalmas, újszerű kaland volt. Mindenki remekül érezte magát.

Mennyire fontos számodra, hogy a játékosaid egyéni figyelemben részesüljenek?

Barna: Ha őket kérdeznéd, akkor valószínűleg az lenne a válasz, hogy nem kapnak eleget. De ez egy tudatos döntés a részemről. Mikor elkezdtem edzősködni sokkal több időm volt, mindenkivel nagyon sokat foglalkoztam, sok tanácsot adtam a játékosoknak. Viszont ez kontraproduktívvá vált, mert így nem hagytam magától fejlődni a játékost. Ez baj, amit fel kellett ismernem. Hagyni kell kibontakozni a tehetséget, önmagától fejlődni a játékost és csak finoman szabad terelgetni jókor jó dolgokkal, leginkább akkor, ha letérne a jó irányról. Akár filozófiával, akár a játékával kapcsolatban. Biztosan sokan úgy élik meg, hogy kevés tanácsot adok nekik, de ez azért van, mert úgy érzem, aktuálisan nincsen szükségük tanácsra. Az a fejlődési út, amin jelenleg járnak, az tökéletes. Mindenki eljut egyszer egy zsákutcába, amit nekem észre kell vennem és olyankor kell segítenem. Legalábbis most úgy gondolom, hogy inkább ez a feladatom.

Térjünk rá a felnőtt válogatottra és a hamarosan megrendezésre kerülő világbajnokságra. Talán a tavalyi törökországi selejtező volt egy fontos, akár első állomása ennek, amikor is nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Hogyan gondolkozol azóta erről, illetve hogyan lehetett onnan újra felépíteni a keretet?

Barna: Szerintem személy szerint sikerült jól rendezni magamban azt az eseményt. Nagyon fontos a sportban, hogy elfogadjuk, ha egy meccs dönt nagyon sok mindenről, és ha nagyon nagy a nyomás, akkor simán előfordulhat, hogy megremeg az ember keze és nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy terveztük vagy szeretnénk. Mindig fel kell tudni állni és akkor sokkal erősebbek leszünk. Erről szól a sport. Nyilván nekem is tanulság ez, hogy min kell javítani.

Alapvetően a VB selejtező is egy fejlődési lehetőség volt azok számára, akik előtte kevésbé mutatkoztak meg felnőtt válogatottban. Persze lehet azt is mondani, hogy túlzottan magabiztosak voltunk és ráfaragtunk, erősebb csapatot kellett volna vinni a selejtezőre. De fontosnak tartottam, hogy az U21 is kimenjenek a saját tornájára és így a fiatalok fejlődhessenek nemzetközi szinten, és egy olyan felnőtt válogatott menjen a selejtezőre, akik között nincsen U21-es játékos, hogy ott is egy teljes csapatnyi játékos lehetőséget kapjon a nemzetközi tapasztalatra, megmérettetésre. A két válogatott összessége adja a felnőtt válogatott keretét, így tavaly kétszer annyi játékost tudtam megnézni nemzetközi szinten. Úgy gondolom, hogy így, hogy végülis kint vagyunk a VB-n, megérte a kockázat.

Miben volt ez a jelenlegi felkészülés más, mint a korábbiak? Mennyire érzed késznek a csapatot a tornára?

Barna: A klubomból érkező felnőtt válogatott játékosok borzasztó mélyről indultak. Gyakorlatilag a SZAC-nak tavaly májustól decemberig nem volt edzése. Az új helyszínre január közepétől mehettünk. A játékosok motiválatlanná váltak, kiestek a gyakorlatból. Ha nincs edzésed, akkor egyre rosszabbul játszol, felkészületlen vagy, ami elkezd frusztrálni. Egy negatív spirálba kerülsz bele. Erre rátett a VB selejtező egy lapáttal. Nagyon mélyen volt Magyarországon a legjobb játékosok egy jelentős része. És ugye mikor kellett eldönteni, hogy részt veszünk-e a világbajnokságon? Februárban. Nagyon nehéz döntést hoztunk, nagyon nehezen. Magyarországon sajnos nem olyan egyszerű igent mondani egy VB-re, hiszen tudod, hogy akár hétszázezer Forintot is fizethetsz érte. A sok akadály és az elképesztően mélyről indulás ellenére most azt látom, hogy egy fantasztikusan motivált brigáddal találkozom hétről hétre. Az anyagi problémák jelentős részén úrrá tudtunk lenni a Szövetséggel közösen és komoly ellenfelek ellen tudtunk gyakorolni, akár a holland edzőtáborban, akár a szlovákokkal való együttműködésben. Utóbbiról mondhatnánk, hogy számukra hasznosabb volt, de rengeteg mindent tudtunk gyakorolni ellenük és annyi kihívást mindig jelentettek, hogy oda kelljen figyelnünk. Még egy-két finomítás vár a csapatra. Nem támogat bennünket az új lebonyolítás, gyakorlatilag egy lövésünk van a nyolc közé jutásra. De azt gondolom, hogy ha a legjobb tizenkét ország közé bekerülünk, akkor abszolút nem lehetünk csalódottak. És erre minden esélyünk megvan. Az álomszerű legjobb nyolcba kerülés gyakoratilag a második meccsen eldől. De utána sem ér véget a torna és mi abszolút így állunk hozzá.

Fontos része volt a felkészülésnek, hogy hosszú idő után végre sikerült találni egy olyan stábtagot, aki a játékosok fizikai állapotával tudott foglalkozni. Az ő segítségével az edzés hiányában lévő játékosok is újra építhették az elvesztett izomzatot és a sérülésekkel is célzottan foglalkozott. A szaktudásának köszönhetően komoly alapokra tudtunk építeni. Dóczi Zsuzsi alapvetően gyógytornász, de a munkája nagyon összetett, sokrétű. Sajnos nem tud velünk utazni a VB-re, de a későbbiekben is számíthatunk a válogatottal való együttműködésére.

És muszáj megemlítenem, hogy bár Tasnádi Sári játékosként most nem vett részt a felkészülésben, mert babázik, sokat segített nekem szakmai beszélgetésekkel, meglátásokkal, és a játékosokra is szánt egyéni figyelmet. Emellett a promó anyag is neki köszönhető. Szóval csak azért nincs rajta a nagy közös tablón, mert ő csinálta.

Hogy lehet az, hogy a kimaradt edzésidő, a mélypont, a leépülő izomzat ellenére is a válogatott nagy részét SZAC-os játékosok alkotják?

Barna: Ez egy nagyon nehéz kérdés és biztos vagyok abban, hogy sokan nem is értik. A magyar bajnokság csak kis részben mutatja meg egy játékos valós tudását. Egyre inkább egy sokoldalú játéktudásra van nemzetközi szinten szükség, amit már fiatal korban el kell kezdeni fejleszteni. Vannak olyanok itthon, akiknek már a magyar bajnoki tempó is komoly, de vannak olyanok, akik egy komolyabb válogatott ellen szintet tudnak lépni, főleg sebességben. Ezzel is foglalkoztam az elmúlt években. A 2021-es EB-n hatodikok lettünk, és megvertük a cseh válogatottat. Egy évvel később ők készültek a világjátékokra és 2 hétvégén 6 meccset játszhattunk velük. Erre a 6 meccsre nem az EB csapat utazott, hanem a bő keret tagjai. Itt szinte minden meccsen felmosták velünk a padlót. 15-20 gólos vereségek. Persze nem az eredmény számított nekem, hanem az, hogy egy ilyen szintű csapat ellen kitől mire számíthatok, kiben van több, mint amit a bajnokságban mutat. Ez szakmailag messzire vezethető vissza. Kezdetben azok voltak válogatottak, akik korábban például kosárlabdáztak és megfelelő alapokat szereztek. Közülük akik ma is játszanak még mindig kiválóak tudnak lenni. Viszont közel 20 éve nevelünk korfballra gyerekeket, ami egyrészt jó, mert hamarabb jön a korfballos tapasztalat, de ha nem sikerül megfelelő alapot adni fizikálisan, technikailag, vagy nem tudjuk eljuttatni őket felnőttkorig, mert elvész a motivációjuk, akkor az a mi kudarcunk. Sok tehetségét veszített már el a magyar korfball. Biztos vagyok abban, hogy színesebb és erősebb lenne a válogatott, ha meg tudnánk őket tartani.

Mindig az utat kell nézni. Ha bekerülsz a tág keretbe még nem lesz automatikus helyed a kezdőben. Először meg kell állapítani, hogy mik a hiányosságok, amiken javítani kell. Ezután jöhetnek a lehetőségek a különböző erősségű ellenfelek ellen edzőmeccseken. És meglátjuk, mennyire sikerül beépíteni a tanultakat, csiszolni a technikán, kijavítani a hibákat, jobbá, hasznosabb, színesebb játékossá válni. Nyilván könnyebb dolga van annak, aki már utánpótlásban találkozott nemzetközi ellenfelekkel, szerzett tapasztalatokat. Szeretném egy jól felépített, játékosok egyéni fejlődését kísérő és támogató rendszerben csinálni a szövetségi kapitányi munkát. Erre akár egy kihívásként is tekintek. Remélem, hogy minél több klubot meg tudok ennek nyerni és minél több klubban lesznek felnőtt válogatott játékosok.

Hogyan reflektálnál saját szövetségi kapitányi munkádra?

Barna: Mindig az foglalkoztat, hogy mi a következő probléma. Büszkeségek kevésbé foglalkoztatnak. A felnőtt válogatottat szeretném rendszerben csinálni. Nagyon sokat javulna a helyzet, ha a korosztályos válogatott stábokkal lenne pár közös pont, ami fontos a felnőtt válogatottnál is. Jelenleg erre kevés törekvés mutatkozik. Fontos lenne egymástól tanulni, fejlődni és közös célért dolgozni. Lépéseket kell tennünk a lemorzsolódás tekintetében, mert ez nem csak klub probléma. Szuper lenne, ha minél nagyobb bő keretek lennének, ahol komoly játékos fejlesztések és közösség építések folynának, hogy azok is motiváltak maradjanak, akik nem utaznak esetleg 1-1 tornára. Legyen egy közösség, ami bent tartja őket és egy stáb, aki fejleszti is. Szerintem ez a két legfontosabb elv, ami mentén dolgoznunk kellene és ez teljesen megváltoztatná a jelenlegi közösséget. A magam szintjén ezt látom és ezzel próbálkozom, de nagyon kevesen jutnak el már hozzám. Amióta átvettem a felnőtt válogatottat, azóta folyamatosan próbálok egy bővebb keretet együtt tartani és fejleszteni. Vannak, akik az aktuális keret tagjai és vannak olyanok, akikből lehet később utazó kerettag. Őket fejlesztem. De elég megnézni, hogy a válogatott játékosok miket mondanak magukról vagy hogy miért csinálják. A közösség az egyik visszatérő pont. Ma már a beach korfball szinte egy külön szakág lett. Vannak már olyan válogatottjaink, akik nagyon jók beach-en és azt tekintik a fő válogatott iránynak.

Idén Magyarország számára elmaradt az U21-es esemény. Jövőre mire számíthatnak a korosztályban érintett játékosok?

Barna: A Szövetségnek sajnos nincs arra pénze, hogy több eseményt is aktívan támogatni tudjon, idén pedig a felnőtt világbajnokság volt a kiemelt esemény. Emellett az ebben érintett U21-es játékosoknak sem fért volna bele anyagilag mindkét utazás. A Szövetség mindenképpen eltökélt abban, hogy a következő évben legalább az U19-es vagy az U21-es eseményen megjelenjen magyar válogatott. De most van egy kis bizonytalanság abban, hogy az idei, amin nem voltunk, az mint utólag kiderült, egy VB selejtező, így a következő eseményre, ami egy VB lesz, csak az mehet, aki a selejtezőn részt vett. De nagyon komoly csapatok nem voltak és mi is jelezni fogjuk, hogy szeretnénk részt venni. Úgy gondolom, hogy megint vannak nagyon jó játékosok a korosztályban, akikkel érdemes volna elkezdeni foglalkozni. Egy részük már felnőtt válogatott, és még nagyon sokan bekerülhetnek a következő 4-5 évben ebből a brigádból. Fontos, hogy legyen U21-es csapat és mehessünk nemzetközi eseményre.

Mit gondolsz, meddig lehet az ember szövetségi kapitány egy amatőr sportban, ráadásul ha úgy tetszik, életvitel szerűen?

Barna: Egyszerű a válasz: addig leszek szövetségi kapitány, amíg megbíznak bennem és elnyerem a pályázatot. Ha már nem, akkor biztosan tartok egy szünetet, de vissza fogok térni. Ez az életem része, imádom csinálni. Soha nem is úgy beszéltem róla, mint egy stresszes munka. Baromi sokat adok, de még többet kapok a tornáktól, a játékosoktól. Nem tudom magam elképzelni enélkül. Több sportág is hívott már edzőnek. Olyanok, amikből vígan eléldegélnék. De már muszáj úgy tekintenem magamra, mint a korfball egyik nagykövete. Ez egy felelősség is. De egy fantasztikus élmény. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

A rengeteg csodálatos élmény közül ki tudsz-e emelni egyet?

Barna: Talán mindig a legutolsó nagyobb eseményt tudnám mondani. Ez most is igaz. Ez a Bajnokok Ligája különleges élmény volt. Persze utolsók lettünk, de akkor is. Az utolsó meccset meg is nyertük és az egészen katartikus volt. Ez is jól mutatja, hogy nem csak a győzelmek lehetnek maradandó élmények. Ezen a tornán eredményben nem mérhető a sikerünk, de látni azt, hogy azok a fiatal játékosok, akik tőlem tanultak, milyen szépen helytállnak egyéni és csapatszinten is, mindent megér.

Holland szurkolótáborotok messziföldre is elkísér benneteket…

Barna: Igen. Azt hiszem, a 2021-es EB óta aktív szurkolóink. Ők egy holland klubcsapat játékosai, egy kedves baráti társaság, akik a fejükbe vették, hogy izgalmasabb volna nem a hollandoknak, hanem egy kisebb nemzetnek szurkolni és szerencsére ránk esett a választásuk. Nagyon helyesek és lelkesek, eszméletlenül fanatikusan tudnak szurkolni, beöltöznek, ajándékokkal készülnek számunkra. Már az utánpótlás csapatainknak is szurkolnak, Törökországba is elkísértek bennünket tavaly és már magyar bajnoki fordulón is voltak. A tajvani utazásunkra gyűjtést szerveztek és pénzösszeggel segítették a kijutásunkat. Nagyon hálásak vagyunk ezért is és a meccseken való támogatásért. Ezúttal is sokat fog jelenteni az ő lendületük is.


Hírekért, eredményekért kattints:

Hozzászólás